RUSINSKÝ ĽUD JE ORGANICKÁ CASŤ UHORSKOHO NÁRODA

Lukács Béla

MTA Geonómiai Tudományos Bizottságának Anyagfejlődési Albizottsága ,

MTA KFKI RMKI, 1525 Bp. 114. Pf. 49. ,

ABSTRACT

For centuries the Rusyn ethnic was Greek Orthodox, therefore if it was regarded anything at all, it seemed an ethnic of Eastern Slavic language. (Slavic languages are generally very near to each other.) Also, Cyrillic was used for written texts (because of the Greek Orthodox priests), but obviously Cyrillic (and Glagolitic) were invented directly to write Slavic languages, so it was simply proper to write Rusyn,as it would have been proper to write even Polish. Theseobservations and historic accidents tell absolutely nothing about the Western/Eastern origin of Rusyns & Rusyn.

On the other hand, Rusyn is one of the 3 ethnoses whose entireties belonged to Hungary from her very origin (coronatioin of her very first King, Stephen I The Saint) on the Christmas of 1000. The other two were the Magyars and the Slovaks. Of course, this fact also cannot help in deciding if the Rusyn was originally the Westernmost of Eastern Slavs or the Easternmost of Western Slavs.

However, History can help.It seems that the first Rusyns were that part of White Croatian military who crossed the Carpathians into Uhorsko (this is the Slovakian name coming from the Onogurs; it would be slightly anachronistic to write Hungary or Hungaria) in 955, when the Bohemian Duke annexed White Croatia (around Cracow). The Magyar Duke Taksony just was not able to stop the Bohemians (it happened immediately after the Magyar defeat at Augsburg-Lechfeld), but he gave lands in Abaúj. Croats are generally regarded as Western Slavs.

BEVEZETÉS

Habár a konferencia munkanyelve ruszin és magyar, előadásom címe szlovák. Nem azért, mert nem tudok ruszinul; szlovákul sem tudok. Hanem mert a cím, ami a konklúzió is, sem ruszinul, sem magyarul nem fogalmazható meg pontosan, egyértelműen és bonyolult körülírás nélkül.

Gondolom, ruszinoknak nem okoz problémát egy szlovák mondat körülbelüli megértése; a fínom árnyalatok meg egyértelműek lesznek a cikk végére.

Előrebocsájtom, hogy szakmám szerint fizikus vagyok, és mint ilyen, illetéktelen. Emellett azonban elnöke vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Geonómiai Tudományos Bizottsága Anyagfejlődési Albizottságának, és ilyenként már én is hozzászólhatok. Az Albizottság ugyanis evolúcióval foglalkozik, mégpedig bármi evolúciójával. A nép és a nemzet is kialakul, fejlődik, esetleg lehanyatlik, értékmentes természettudományos nyelven "evolvál".

Tapasztalatom szerint viták, félreértések és homályok kísérik a ruszinság régebbi történetét, esetleg még mibenlétét is. Néhány pontra szeretnék rámutatni, bizonyos ötleteket felvillantani. Ezek biztosan kidolgozatlanok, de nem is az én dolgom őket kidolgozni. Viszont ellenőrizhetőek, és az ellenőrzésnek szerintem volna is értelme. Amiket elmondok, azok egyrészt legalább nem önellentmondóak, és számomra legalább van valószínűségük. A többi a szaktudósok dolga.

Elmondok egy történetet, mely meggyőző, de még nem biztos. Ennek során sokszor lesz szükség valamit bizonyítani, vagy valószínűsíteni, de nem lehet állandóan megállni. Ezeket függelékekbe teszem. Ha valakit egy részlet nem érdekel, akkor azt kihagyja.

1. BEVEZETÉS, FOGALMAK ÉS IDŐREND

A mai európai nemzetek/népek közül legfelljebb a walesi, ír és baszk létezett a Nyugat-Római Birodalom összeomlásakor, alig több, mint másfél évezrede (a baszkok azt állítják, hogy jégkori nép, tehát több, mint 12000 éves, és a baszk nyelvnek tényleg van kőkori jellege). A többiek általában a népvándorláskorban alakultak ki, esetleg kevéssel utána. A szlovák etnogenézis talán a XII. század végére mehetett végbe [1]. Az pedig nem tűnik valószínűnek, hogy a ruszin etnogenézis a szlováké elé menjen vissza, hogy miért, arról majd szólok.

Előbb azonban egy körülbelüli definíció. Itt rendre előkerül a nemzet, nép és etnosz fogalma. Ezek nem azonos fogalmak, de kétségkívül rokonok. Mai szokás szerint bármely kétely esetén nyugati példákhoz fordulunk. A jelen kérdésben azonban ezt nem tehetjük: az angol társadalomtudománynak kevesebb fogalma van arról, mi a ruszin, mint mondjuk egy magyarországi horvát földművesnek.

Nyugaton sokszor úgy gondolják, hogy egy nemzetet csak egy nép alkothat. Franciaországban például a Nagy Francia Forradalom óta alapelv, hogy az ország polgárai franciák, nem pedig bretonok, korzikaiak, stb. Sok országban a "nationality", amit mi hajlamosak lennénk "nemzetiség"nek fordítani, a "citizenship", tehát az állampolgárság szinonímája. Ott, ahogyan azt Csepeli György és György Péter írta helyeslően 1992-ben a Népszabadságban, az ember nemzetiségét az útlevele színe mutatja. De meglepő lenne, ha a ruszinság ilyen megközelítéssel megelégedhetne, mert ruszin útlevél nem volt és nincs. Mi itt a Kárpát-medencében tudjuk, hogy a kérdés bonyolultabb, még ha ez kevés is az egyértelmű válaszhoz.

A kérdés egyértelmű volt 1841-ig, és csak nyerünk tisztaságban, ha visszanyúlunk oda. A Kárpát-medencében két nemzet volt, a hungarus, amit mindjárt elemzünk és a horvát, ahol gond nincs, de ne feledjük el.

A hungarus nemzetnek átagja volt a hungarus nemesség és a honoráciorok, anyanyelvre, vallásra stb. tekintet nélkül, tágabb értelemben pedig hungarus volt Hungaria (tehát a Drávától északra lévő Kárpát-medence) minden polgára. Közte a magyar, a szlovák és a ruszin (létszám szerinti sorrendben) egyaránt.

A 3 példa nem véletlen. 3 olyan népet soroltam fel, amelyek csak Hungaria területén éltek és élnek. Gyakorlatban persze vannak kivételek; van egy szlovák falu Morvaországban, néhány a Dunajecnél vitatott szlovák/lengyel területen, vannak csángók Moldvában, lemkek Lengyelországban/Ukrajnában, és mindhárom identitásnak emigránsai az Egyesült Államokban. De az óhaza számít. Amerikába mindenki megy pénzt keresni. (Itt rögtön leszögezem, hogy mivel a lemk etnogenézis még a ruszinnál is kevésbé ismeretes, a lemkekkel, létezésükön túlmenően, itt szándékosan nem foglalkozom.)

Jelenlegi csaknem közmegegyezés szerint a szlovák és a magyar két szomszédos nemzet, a ruszin pedig vagy nemzet, vagy nép, vagy semmi. A harmadik az általános ukrán vélemény, ami szerint a ruszin nyelv egy nyugati ukrán tájszólás és a ruszin nép az ukránság szerves és megkülönböztethetetlen része. Aki ezzel egyetért, annak számára a kérdés már meg is oldódott. Az első kettő közti választáshoz pedig a nemzetfogalom pontosítására volna szükség.

"Magasabb szempontból" azonban a magyar és a szlovák egyaránt a hungarus "nemzet" alkotóeleme, míg pl. a román nem. A románság egy része ugyanis a Kárpát-medencén kívüli, és soha nem számított a hungarus "nemzet"be, míg másik részéből legalábbis a nemesség és a papság igen. G. Baritiu még a XIX. század elején Hátszegen kaphatott olyan választ a "Mi vagy?" kérdésre, hogy "Eu sîm nyemnyis ungur", ami magyarul furcsa, de szlovákul értelmes: "Ja som uhorský šlachtic", habár lehet hogy szlovák vendéglátó inkább a hivatalos nyelven mondta volna neki: "Ego sum nobilis Hungarus". Hogy az ungur, uhorský és Hungarus ugyanaz, azt elmondom az l. Függelékben. A "nyemnyis", Máramarosban inkább "nyames" ugyanaz, mint a "нимеш" [2]. A Baritiunak adott román válasz ugyanazt jelentette, mint a számtalanszor adatolható szlovák, szász stb. közlés: a megkérdezett a (soknyelvű) hungarus állam/nemzet tagja.

Rosszul feltett kérdésre nem adható pontos válasz, amiből még nem következik, hogy jól feltettre én tudnék. Azt viszont megválaszolhatom, hogy 1841. előtti szempontból (valószínűleg) mi a ruszin.

Mint már mondtam, a kérdés és a válasz magyarul kétértelmű. Szlovákul viszont nem. A szlovák nyelv "mi/ti" fogalma speciális. Szlovák anyanyelvű ember számára a francia "nem ő", a szlovák "ő", a

magyar pedig "attól függ". A mad’arský más, mint a slovenský, de a francuzskýval szemben ő és én egyaránt uhorskýk vagyunk. A ruszinokról a szlovák történeti tudat ritkán nyílvánul meg; de tudna válaszolni rá.

2. A RUSZIN ETNOGENÉZIS: ELSŐ MEGKÖZELITÉS

A ruszin etnogenézis kezdeteiről dokumentumaink nincsenek: a végererdményből rekonstruáljuk a korábbi szakaszokat. Lássunk ilyen levezetést; és figyelmeztetek mindenkit, hogy folyamatos előadásban megfelelően elhelyezett "nyílván", "következik, hogy" és efféle szavakkal csodákat lehet tenni, pl. akármit és ellenkezőjét elhitetni.

Báthori Zsófia 1674-es körlevelét [3] a tudomány ukrán nyelvűnek minősíti. Mármost somlyói Báthori Zsófia, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége nem lévén ukrán, vélhetően a címzettek lehettek azok; tehát Munkács táján ukrán nyelvű népesség élhetett, amely "cirill" írást használt. Mivel a Munkácsi Únió későbbi, e népesség csak görögkeleti lehetett. Tehát 1674-ben a ruszin népcsoport keleti szláv vonásokat mutat. Akkor feltehetően korábban is görögkeleti hitű és óukrán (vagy óorosz; definíció kérdése) nyelvű, vagyis keleti szláv népességet rekonstruálunk. E csoport nem vett részt a szlovákság kialakulásában, tehát vagy nem volt akkor még mostani helyén, vagy annyira különbözött a szlovákság őseitől, hogy nem tudott velük összeolvadni.

A levezetés meggyőző, de én tudom, hol léptem önkényesen. Egy hasonlattal érvelek. Ha Báthori Zsófia jobbágyai valami furcsa nyelven, mondjuk baszkul, beszélő katolikusok lettek volna, valószínűleg latinul kűldi ki a körlevelet, a papok azután magyarázzák, ahogyan kell. Az egyház nyelve nem mindig a nép nyelve.

Ha viszont elfogadjuk, hogy 1674-ben a nép ukrán ("nyugatukrán") volt, már csak a fenti két lehetőség közt kell választanunk. Előszöris nézzünk meg egy jelenkori szovjet, és néhány történelmi atlaszt.

Az 1975-ben kiadott össz-szovjet atlasz [4] várakozásnak megfelelően Kárpátalján ukrán népességet jelez. Az érv komolyságát csökkenti, hogy a néprajzi térkép magyarokról egyáltalán nem tud ott, bár a magyarok legközelebbi rokonait, a 6000 fős manysi népességet Nyugat-Szibériában jelzi.

Egy részletes NDK történelmi atlasz 1981-ből [5] a magyar államalapítás idején Kárpátalján keleti szláv népességet jelez, igaz kérdőjellel; eléggé meglepően azonban szerinte ott a XIII. század közepén már nincs is szláv lakosság.

Egy lengyel iskolai atlasz 1992-ből, amely most nem áll rendelkezésemre, mintegy odavetve a X. században Kárpátalján keleti szlávokat jelez, a Kárpát-medencében máshol nem.

Nyugati atlaszokat felesleges tanulmányozni, tőlük a terület és a téma távol áll.

Az 1979-es magyar középiskolai történelmi atlasz [6] a honfoglalás pillanatában Magyarországon szlávokat nem jelez, legkésőbb 1090-re viszont északon 3 különálló csoportot, egyet a későbbi nyugatszlovákok, egyet a keletszlovákok, egyet a ruszinok helyén. Ezek szlávságon belüli hovatartozásáról azonban nem nyilatkozik.

Az 1983-as atlasz [7] ugyanezt ismétli, részletesebben. Nincs ebben változás 1994-ben sem [8]. Megjegyzendő, hogy e 3 atlasz nem nagyon foglalkozik a keleti és nyugati szlávok megkülönböztetésével.

Egy nem iskolai célú 1991-es történelmi atlasz [9] sokkal részletesebb és kettős szerkesztési elvet követ: külön magyar és külön nemzetközi térképeket ad. A magyar oldalak nagyjából hasonlóak az eddigiekhez, de van egy kora-Árpád-kori néprajzi térkép, mely a Tisza felső folyásától északkeletre majdnem mindenhol magyar-szláv vegyes népességet mutat, vagy lakatlan területet; tiszta szláv lakosságot alig valahol. Ugyanakkor a "nemzetközi" oldalak 800. körül jeleznek szlávokat a későbbi szlovák területen, de Kárpátalján nem; 1000 körül sehol (!); és a XII. században a keleti kereszténység határa a Kárpátok.

A rekonstrukciók tehát nem egyszerűen egymásnak mondanak ellent, hanem önmaguknak is: a kárpátaljai szlávság váltakozva van és nincs. A "hagyományos" elmélet egyszerűen nem is létezik!

Ennek oka nyílvánvaló. A Varsói Szerződés 1991-ig létezett szovjet parancsnoksággal, a Szovjetúnió pedig ragaszkodott 1945-ös szerzeményéhez, Kárpátaljához. Ezt azonban "történelmi" érvekkel igazolta. Ennek következtében a Varsói Szerződésben ajánlatos volt Kárpátalján régi keleti szláv lakosságot látni.

Mivel ez ütközött a magyar honfoglalás kánonjával, a magyar történetírás passzív rezisztenciát folytatott, nyílván kihasználva a magyar nyelv érthetetlenségét is. Helyesebb a II. Világháború utáni rekonstrukciókat mellőzni, bármely országból jöjjenek is. Ezzel azonban a kérdést még nem oldottuk meg.

Két egyszerű logikai lehetőségünk van. 1000-ben, amikor a magyar keresztény állam létrejön, és a vármegyerendszer évtizedeken belül kialakul [10] lehet egy kárpátaljai szláv népesség, amely a későbbi ruszinság őse; vagy feltehetjük, hogy a ruszinság betelepülése későbbi (Győrffy szerint [10] pl. 1330. körüli). Attól tartok azonban, hogy egyik megoldás sem kielégítő. Ugyanis:

Feltételezve a honfoglaláskor egy kárpátaljai szláv népességet, ezek csak akkor fejlődhettek keleti szláv nyelvű és orthodox vallású népességgé, ha 1) a honfoglalás és az 1054-es Nagy Schizma közt erősebb volt a kapcsolatuk Haliccsal és Kijevvel mint Krakkóval, Nyitrával vagy Váccal; és 2) ha pl. a Vereckei-hágón keresztül a népesség erős kapcsolatban maradt legalább Haliccsal. Mindkét feltevés képtelenség.

A kijevi metropolitia régi, de Kijev hatalmas távolságra van Munkácstól. Ennél közelebbi keleti püspökség pedig 1090-ig nincs: akkor alakul a vlagyimíri, és csak 1160-ban a viszonylag közeli halicsi, míg Krakkóban a püspökség alapítása 1000., Vácott 1009. és Nyitrában 1113. (és Nyitra mint egyházi központ 828). A Nagy Schizma pillanatában nem elég szláv papokat feltételezni Kárpátalján; azok Nyitrán is voltak, Nyitra mégsem lett görögkeleti. Nehéz elképzelni, hogy Szent István egri egyházmegyéje, mely a későbbi Kelet-Szlovákiát igazgatta, ne tudott volna szláv papokat kűldeni Kárpátaljára, ha Kelet-Szlováliába tudott, és még nehezebb elképzelni, hogy az apostoli király kihagyja Északkeletet az egyházi szervezetből és a sokkal messzebb fekvő és a keresztény királyságot csak 12 évvel korábban bevezető Kijevre bízza. Az ország északkeleti kapujának ellenőrzetlenül hagyása elég furcsa lenne.

Utóbbi érv nem vonatkozik a 2) pontra. A középkori magyar államot nem nagyon érdekelte a hágókón keresztüli civil mozgás, amint ezt román pásztorok esetében látjuk. Mégis, érdekes, hogy a Kárpátok északi vízválasztója pontosan összeesik a lengyel-szlovák nyelvhatárral, pedig ott mindkét oldalon nyugati szlávok laktak és laknak. Valami magyarázat kellene arra, az északkeleti területeken miért lett volna a Kárpátokon keresztüli kapcsolat erősebb, mint Lengyelország felé, miközben Hungaria és Polonia közt a kapcsolat egyébként zavartalan és baráti 1018. óta.

3. A SZLOVÁK ETNOGENÉZIS, MINT PÁRHUZAM

A szlovák etnogenézisnek vannak homályos kérdései, de összességében sokkal jobban ismert, mint a ruszin. Egyszerűség kedvéért 3 csoportra osztom, a magyar, cseh és szlovák rekonstrukciókra, bár utóbbinál illene megkülönböztetni a túrócszentmártoni és a nagyszombati változatokat.

A magyar elképzelés eléggé egyszerű. Az Északi Kárpátok déli lejtőin a honfoglalás pillanatában szláv törzsek élnek, amelyek nyelve a későbbiekben egymáshoz konvergál, bár a völgyek radiális iránya miatt ez máig nem fejeződött be. A jelek szerint a részletek kidolgozása a magyar kutatókat nem túlzottan izgatja.

A cseh történetírás hajlamos a Nagymorva Birodalmat mint a csehek és szlovákok első közös államát tekinteni, mely ugyan belső bajok és a magyarok támadása miatt szétesett, de utána is "...Habár mindkét nemzet két különböző államban élt, mind a csehek, mind a szlovákok tudatában voltak közeli összetartozásuknak..." [11]. Megjegyzendő, hogy a most hivatkozott mű két térképe megint egymásnak mond ellent; az egyiken a Nagymorva Birodalom idején a keleti szláv településterület kb. Besztercebányáig terjed. Ez esetben a magyarok tették a közép-szlovák nyelvjárást nyugati szlávvá?

Ruszin szempontból viszont a szlovák elméletek a legfontosabbak. Ezek közül a legutóbbit tekintem át [1]. Ez a Nagymorva Birodalom idején kétközpontú államot tételez fel, melynek keteti fővárosa Nyitra. 850. és 875. közt innen kiindulva megszervezték a szepesi és gömöri szlávokat. De 900-ban a nyitrai és gömöri szlávok még nem tekinthették egymást egy etnikum részének az idő rövidsége miatt.

Csakhogy ekkor a mai Szlovákia egész területe a Hungária Királyságba került, magyar hegemónia alá. A magyarok a délebbi szlávokat részint kiirtották, részint asszimilálták, de az északiakat nem. Ezeket egymáshoz képest nem különböztették meg, hanem egységes néven tótnak nevezték, ezzel pedig elősegítették a szlovák etnogenézist Hungária északi részén. Így az nem is késett meg a cseh és lengyel etnogenézishez képest. A szlovák szerző konklúziója [1]: "In the second vital phase of the ethnogenesis of the Slovaks which completed their territorial expansion, the Hungarian state with the hegemonic Magyars, played an important role". (Figyeljük meg a gondos distinkciót az angol szövegben Hungarian és Magyar közt, aminek eredetije a szlovákban, mint már volt szó róla, az uhorský és maďarský. Hogy mi is az uhorský, azt elmondom az l. Függelékben.) A szerző felhívja a figyelmet a Slovák-Slovenka-Slovensko alakokban lévő anomáliára. Valóban, ha a hímnemű alak Slovák volt, a nőneműre Slováčka, a területre pedig Slovácko volna várható: szerinte a Slovák nem a szlovákok saját neve volt (az talán Slovien = szláv), hanem cseh vagy lengyel megnevezés, és a szlovák emberek magukat Hungárián kívül Hungarusnak hívhatták. (Lásd az l. fejezetet; vagy egy magyarországi horvát kolléganőmet, aki 15 éve azt mondta, külföldön Hungariannak mondja magát, mert onnan nézve az ő horvátsága már mindegy: Marsina érve 900 évvel később.) Az egésznek pedig azért van relevanciája ruszin szempontból, mert most meg kell kérdeznünk: Marsina szerint miért nem terjedt tovább a szlovák nemzet Kárpátalja felé, ha már a magyarok ittléte segítette a szlovák etnogenézist? Mi állította meg a szlovákság keleti expanzióját Eperjes táján? Hiszen szerinte a magyarok minden itt talált szlávot "tót"-nak hívtak és egységesen kezeltek (amiben a jelek szerint szlovén/szlavón viszonylatban igaza is van). Két logikus válasz adódik:

1) 1000. körül Kárpátaljának egyáltalán nem volt szláv lakossága. Vagy magyar volt, vagy semmilyen. Ez esetben persze a szlovák etnogenézis automatikusan megáll Kárpátalja határán. Csakhogy a Vereckei-hágó környékét a honfoglalók semmiképpen nem hagyják üresen, legalábbis határőröket telepítenének oda. Arra pedig nem tudunk példát a Kárpát-medencéből, hogy határőr népesség, akármilyen nyelvű volt is, később egy külső hatalomhoz asszimilálódott volna. Vagy:

2) 1000. körül Kárpátaljának volt szláv lakossága, de a szomszédos "keleti szlovák" népességtől annyira különbözött, hogy Marsina kritériumai szerint nem terjedhetett át oda a "szlovák etnikai tudat". Ekkor a különbség elsősorban nem nyelvi lehetett: az "ős-keletszlovák" és "ős-ruszin" nyelvjárás nem tudott annyira különbözni, hogy akadályozza a kölcsönös megértést. Viszont a két szláv népesség különbözhetett hagyományban, jogállásban. Esetleg a magyarok nem kezelték őket "egységesen tótként", Marsina gondolatmenete szerint.

Szerencsére a ruszin etnogenézisnek van egy kombinált elmélete, amelyben vannak lehetőségek; ld. röviden a következő fejezetben.

4. A KOLONIZÁCIÓS ELMÉLETRŐL, RÖVIDEN

Láttuk a 2. fejezetben, hogy a ruszin etnogenézisnek két logikailag lehetséges egyszerű elmélete van és egyik sem tartható. Azonban valahogyan mégis végbe kellett mennie; és esetleg a két folyamat kombinációja működik. Ezt említik kolonizációs elméletként. Erről nem az én feladatom részleteiben szólni, de röviden muszáj.

Ha feltételezünk egy eredeti szláv népességet a Kárpát-medence északkeleti sarkában, amely lényegesen különbözött a szlovákság ősétől, de önmagában nem fejlődött keleti szláv nyelvű görögkeletivé, majd lényegesen később egy nagy létszámú halicsi bevándorlást, akkor ebből végül kifejlődhetett a mai ruszin népesség. A bevándorlást kiválthatta a Kijevi Rusz tatár megszállása, utána pedig a tatár fennhatóság alatti halicsi állam harcai Lengyelországgal és Litvániával. A Nagy Schizma óta eltelt 3 század magyarázná, hogy a bevándorlók miért ortodoxok, ugyanakkor a kárpát-medencei környezet és a régi népesség hatása magyarázná a Munkácsi Únió későbbi sikerét. (És J. Slivka Internet tanulmánya (http//www.lemko.org/lih/slivka.html) Bizáncra vonatkozó megjegyzései mintha szintén nem-bizánci alapréteget sejtetnének: ld. egyébként nála a ruszin-keletszlovák nyelvi párhuzamokat is!)

Ez még nem magyaráz meg mindent; így pl. indokolni kellene, hogyan tud egyszerre Kárpátalja jóval több embert eltartani, mint eddig. Ezzel azonban szakembereknek kell foglalkozniuk. Magam egy általános evolúciós elvre összpontosítanék, miszerint két különböző rendszer azonos hatások alatt nem egyfelé változik. Igy pl. különböző állatok egy területen általában nem kezdenek egymáshoz hasonlítani; vagy különböző nyelvek hangzói teljesen más-más hangtani változásokon mennek át [12].

Hangsúlyozom, hogy ilyen megközelítésben az elméletnek jósló ereje van, és szinte természettudományos értelemben ellenőrizhetővé válik. A keleti bevándorlás ugyanis nyugati szláv jelleget nem hozhat; ha olyan van, az csak egy másik rétegtől származhat.

Tehát: ha volt egy eredeti nyugati szláv alapnépesség Kárpátalján, akkor annak nyomai esetleg máig fennmaradtak. Ennek kimutatása a szlovák nyelvterület keleti határán szinte reménytelen (hiszen a kelet-szlovák nyelvjárások is hasonlóak), de ott, ahol a ruszin csak magyar nyelvterülettel érintkezik, nyílván az esetleges nyugati szláv jegyek csak a ruszinból jöhetnek.

Elvileg a legreményteljesebb Viski (Viskovo), Tiszaújlak (Vilok) vagy Daróc (Dravci). Mindhárom településen "régi" a kétnyelvűség, azaz "régi" a szláv lakosság, esetleg 1320. előtti. Rot szerint [13] Viskinek "már a legősibb időkben is" volt "ukrán" lakossága, és szerinte "Kárpát-Ukrajnában" a "magyar-ukrán" nyelvi kontaktus a XII. században kezdődött. Ha ez így van, akkor készen is vagyunk. Ugyanis:

A XII. században nem számolhatunk tömeges keleti bevándorlással, mivel Halics még nincs tatár uralom alatt. A XII. század vége előtt nem várhatunk komoly görögkeleti kapcsolatokat, mivel a halicsi püspökség csak 1160-ban jön létre. Viski "legősibb időkben is" létező szláv lakossága természetesen nem hívhatta magát "ruszin"nak. A "ruszin" név végső fokon a "Rus"ból származik, az pedig a novgorod-kijevi dinasztia neve és annak félig mítikus ősével, Rurikkal, kapcsolatos. A dinasztia régi, de Kijevben nem régebbi 881-nél, ami csak 15 évvel van a magyar honfoglalás előtt (és Kijev messze van a Vereckei-hágótól). További részletek a 2. Függelékben.

Mivel azonban én viskii anyaghoz nem férek hozzá, most tovább megyek, és jobb híján ötletet egy számomra hozzáférhető komlóskai anyagon [14] ellenőrzöm, amennyire tudom.

5. A KOMLÓSKAI MÚLT IDŐ

Komlóska történetét lásd [15]. Eszerint a falu a 15 éves háborúig magyar népességű, akkor pedig az északkeleten erős Rákócziak birtokába kerül, akik Sáros és Zemplén megyéből görögkeleti jobbágyokat telepítenek. E ruszinok nagy része azonban 1680. körül elvándorol, viszont 1720. körül újak jönnek. A község nyelvjárását [15] "szlovák elemekkel telített lemk"ként jellemzi. A nyelvjárás azonban teljességében még nincs feldolgozva, és a lemk kérdésbe, mint mondtam, itt nem megyek bele. (Sajnos, még Mejewicz és Wicherkiewicz nagy cikke [16] is, melynek egyik fő tárgya a lemkek, csak a lengyelek velük szemben 1945. után folytatott ellenséges politikáját elemzi, ami annyit azért mutat, hogy a lengyel tudat a lemkeket nem tartja lengyeleknek.)

A [14] szöveg ad egy mintegy fél nyomtatott oldalnyi narratívát, egy helybeli öregember visszaemlékezését. Ennek megfelelően a szöveg múlt időben van, legtöbbször első és harmadik személyben. Jelen idejű önálló ige csak "mam" = "nekem van". Ez ugyan jó nyugati szláv (pl. szlovák és lengyel) alak, és határozottan nem orosz (имею). Általában szólva, a nyugati/keleti szláv határ nagyjából egybe szokott esni a Pr. Sgl. m/u szembenállással, de ezt a 3. Függelékben elemzem tovább.

A továbbiakban a szöveg első mondatára összpontosítok. Ez Baleczky latinbetűs lejegyzésében:

Rodyl įem ša ezer osemsto šezdešat šestoho.

Az utolsó 4 szó évszám: 1866. Az "ezer" magyar eredetű, éspedig nem szlovákon át. Viszont Lizanec [2] adatolja "ukrán"ból (a szövegkörnyezet szerint valószínűleg ruszinból) "изер" formában. A számnév további tagjainak hangtani elemzésére nem vállalkozom. Ezek után marad:

Rodyl įem ša 1866. Komlóska

A dátumot elhagyva a többit összehasonlítjuk néhány tükörfordítással:

Rodyl įem ša	Komlóska
Я родился	Orosz
Narodil som sa	Szlovák
Urodziłem sie	Lengyel

A komlóskai mondatot tehát összevethetjük egy keleti szláv, a szomszéd nyugati szláv, és még egy nyugati szláv megfelelőjével.

Az igekötő a szlovákban és lengyelben triviális. A komlóskai "y" az igetőben kemény és/vagy mély (hátulképzett) ajakkerekítetlen zárt hangot kell jelentsen; e helyett mindhárom összehasonlító nyelvben lágy/magas (előlképzett) párja áll. Nem törődünk az össze/különírással. Ekkor az alany és állítmány összesen négy elem, melyek közül egyesek bizonyos nyelvekben hiányozhatnak, mely esetben ()-be kerülnek:

(Įa) rodyl įem ša	Komlóska
Ja rodił () sia	Orosz
(Ja) narodil som sa	Szlovák
(Ja) urodziłem sie	Lengyel

(az oroszra lengyel helyesírást alkalmazva). Csak az orosz használja kötelezően a személyes névmást. Ott ez még jelen időben is kötelező. Az igető a problematikus y/i oppozíciót kivéve azonos, és tulajdonképpen mindenütt az ószláv participium perfectumban van [17]. A harmadik tag személyrag ill. a létige. A második és a harmadik tag együtt tehát a perfectum nevű analítikus múlt idő egyesszám első személye; az oroszban (és általában a mai keleti szlávban) a létige első és második személye nem létezik, a harmadik személy pedig ritka; ezért kötelező a személyes névmás. Végül a negyedik tag a visszaható toldalék.

Most akkor már minden szükséges adat birtokában összevethetjük a 4 perfektum Sgl. alakot. Az eredmény érdekes.

Hangzásilag a komlóskai alak legjobban a lengyelhez hasonlít (rodyl įem/rodziłem). Szerkezetileg a szlovákhoz: participium perfectum + létige (rodyl įem/rodil som). Sem egyikben sem másikban nem az oroszhoz (ill. vsz. a keleti szlávhoz) mert utóbbiakban a létige kiveszett, részint az analítikus perfectumból, részint Sgl-ben egyáltalán is.

Nem szabad elhamarkodottan következtetni egyetlen ilyen szerkezetből (és én csak amatőr nyelvész volnék). Mint mondtam, a struktúra mind a 4 nyelvben azonos, és közös ószláv alakra látszik visszamenni. A perfektumban a létige a 3. személyben már a szlovákban is elmarad, és a redukció általános. (Az óoroszban a 3. személyben nincs meg 1100. óta és az 1. személyben kb. 1650. óta.) Lehet, hogy a ruszin egyszerűen csak nagyon archaikus keleti szláv nyelv, de akkor a szlovák is az, csak még archaikusabb?

Sem az adat, sem az én felkészültségem nem elegendő annak eldöntéséhez, hogy a ruszin a legkeletibb nyugati szláv nyelv-e, vagy a legnyugatibb keleti szláv. Mégis, az eddig elmondottakat lehet úgy is kezelni, mint a kisebb értékű tanuvallomást a szenttéavatási eljárásban: hogy ugyan nem egy bot, amiré rátámaszkodhatunk, de azért egy botocska, amivel mutathatjuk az irányt. (És az én írásomat is.) Mintha egy lengyel és szlovák közti nyelv elmosódott nyomait látnók a Kárpát-medence északkeleti sarkában. E nyelv nyílván nem különbözött annyira a szomszéd kelet-szlovákokétól, hogy a megértést lehetetlenné tette volna (az 1646-os komlóskai összeírásban tömegesen szerepelnek Thoot-ok [15], ami arra utalna Marsina gondolatmenete szerint [1], hogy ezeket a magyarok nem különböztették meg a (kelet)szlovákoktól, tehát maguk részéről az "'united' Slovak people" részének tekintették), mégis eléggé különbözött ahhoz, hogy a szlovák etnikum területi expanziója (Hungária északi részén [1]) határukon megálljon. Ha a ruszinságot érdekli a kérdés, szlavista nyelvészek tovább tanulmányozhatják a ruszin nyelv helyét a szláv nyelvek közt. Most megkísérlem meghatározni, melyik nép rejlhet a kolonizációs elméletben szükséges ősi mag mögött.

Az ugyanis tény, hogy Kárpátalja "külső" szomszédságában legalább egy szláv nyelv eltűnt a 2. évezredben.

6. A REJTÉLYES FEHÉR HORVÁTOK ÉS A KÉRDÉS BUKTATÓI

Horvátország függetlenné válása óta megélénkült az érdeklődés a fehér horvátok iránt. Nem mintha régebben ne tudtak volna róluk; csak a tudást nem rendezték érthető formába.

A horvát nyelv egy déli szláv nyelv, amelynek nyelvészek szerint legközelebbi rokona a szerb. Ugyanakkor jelenleg a horvát kutatók közt terjedőben van egy nézet, miszerint a horvátok jelenlegi nyelvükhöz nyelvváltással jutottak, és az eredetileg szarmata volt. Teljesen felesleges itt most e vitába beleelegyedni; az ötlet mindazonáltal nem új és nem lehetetlen, ld. a 4. Függeléket. A szerbek (Srb) biztosan nagy vándorlásokban vettek részt a Népvándorlásban, hiszen a németországi Lauschitzban (Lužice) él egy részük.

Horvátok viszont, első ránézésre, csak a mai Horvátországban élnek. Saját hagyományaik szerint a régebbi időkben volt egy Fehér Horvátország (a mai) és egy Vörös Horvátország, ami ma kb. Montenegro (Crna Gora).

Azonban a dolog nem ennyire egyszerű. Bíborbanszűletett Konstantin [18] tud a horvátok vándorlásáról "Bajorország mögül", és hogy "most" (a X. század elején) egy részük, a fehér horvátok még eredeti helyükön vannak, frank uralom alatt, 30 napi járóföldre a tengertől (nyílván az Adriától). Ízlés dolga, hogy ez mekkora távolság: 600 és 1500 km közt. Mindenesetre Bíborbanszületett Konstantin Fehér Horvátországa (Belocroatia) nem lehet a mai Horvátország.

Mármost a különböző országokban készült népvándorlási térképeken kísért egy Fehér Horvátország. Lengyel térképen valahol Dél-Lengyelországban. A keletnémet térképen [5] éppen keletre a viszljánoktól, Przemisl táján; de valamilyen horvátokat jelez a térkép Prágától nem messze, Libice táján. A magyar térképek a fehér horvátokat konzekvensen a Kárpátok külső lejtőjére teszik, Krakkótól kezdve keletnek; de a legrészletesebb [9] tud fekete horvátokról is, az Odera és az Elba felső folyása közt. Ezek lehetnek épp a német térkép [5] nyugat- és kelethorvátjai is.

A rejtély bonyolódik. Egy horvát Internet anyag (http://www.hr/darko/etf/et01.html) emleget egy 90 éves amerikai szenátusi dokumentumot [19], ami szerint vagy 100.000 Krakkó környékéről származó bevándorló azt diktálta be, hogy nemzetisége fehér horvát. Tudnivaló, hogy Lengyelországban a jobbágyság kb. 1860-ig nemigen nevezte magát lengyelnek (azok a nemesek voltak), hanem lokálisabb neveket használt inkább. Csehországban a Charvat és Chorvat nevek ma is gyakoriak; egy horvát statisztika szerint ezek a prágai telefonkönyvben 390-en vannak (de óva intem a horvát tudományt, hogy a 79 Horvath-ot is ideszámítsa; azok nyílván magyarok és szlovákok). A kijevi horvát nagykövet, G. Vidmarović 2000-ben jelentette, hogy egy kijevi cserkészcsapat neve Bili Horvat, vagyis Fehér Horvát. Győrffy György szerint [10] a viszlján és fehér horvát törzs azonos és nem szomszédos [5] Krakkó táján, és Fehér Horvátország neve később Kis-Lengyelország (Malopolska). A magyar kutatás szerint e Fehér Horvátországot Meskó lengyel király 955. körül kebelezte be; addig az ország a magyarok szövetségese. És 955. épp a magyar katonai erő augsburgi meggyengülése.

Állítólag ugyancsak 955-ben irtották ki a prágai Premislidák a libicei Slavníkokat [11]. Ezt ugyan egy boszniai horvát [20] mű 40 évvel későbbre teszi, és a magyar kutatás is (Szent Adalbert e házból való). Természetesen a Přemyšl dinasztia mai utódainak kell tudniuk, mikor mészárolták le vetélytársaikat. Az érdekes az, hogy amint a német és magyar térképek [5], [9] utalnak rá, a Slavník terület lakossága horvát lehetett (akármilyen szinű is) és [20] véleménye határozottan ez.

Végül egészen röviden Kijevről és a kijevi államról. Egyesek Kijev alapítói mögött is fehér horvátokat keresnek. Hogy miért, arról lesz szó a 2. Függelékben. Összefoglalóan: Volt egy szláv nép a honfoglalás táján és kissé később, mondjuk az Északi Kárpátok kűlső lejtőjén, inkább keleten. Teljesen mindegy, hogy neve viszlján vagy fehér horvát volt-e; egyik örökségét sem vállalják ma kutatóintézetek és újságok, tehát keveset írnak róluk. A magyarság szövetségesei voltak, és éppen a későbbi kelet-szlovákok és lengyelek közt éltek. Mintha csak megrendeltük volna a helyüket az előző fejezetben.

7. AVAROK ÉS SZLÁVOK

A népvándorláskori szláv vándorlások történetét nem könnyű megérteni. Ennek oka részben a XIX-XX. századi, romantikus vagy aktuálpolitizáló sokféle nemzeti történetírás. De részben az avarok.

A Kárpát-medence közepén évszázadokig élt az avar nép, amelynek sem őse, sem igazi utódja nincs Európában. A túlélők beolvadtak a magyarságba és a horvátságba, de az állam hagyományai elvesztek. Mindenesetre jegyezzük meg, hogy bár 552-ben az Altájból indultak, ide 567-ben Tűringiából érkeznek, ahol 562-ben megverték I. Sigebert frank királyt, majd "visszavonultak".

Természetesen az avaroknak nem kellett Tűringia, ahogyan később a magyaroknak sem a sok vidék, ahol kalandoztak. Lovas népnek Eurázsiában a legnyugatibb lakható táj a Kárpát-medence és Lengyelország. A tűringiai háború célja a gyepű megszervezése volt. És a Nyugatról érkező avarokkal 567-ben szláv tömegek is jönnek [21]. És így talán már kevésbé furcsa, hogy Srbi vannak Lauschitzban is meg tőlünk délre is, és hogy horvátok Zágrábban is, Prágában is, Krakkóban is. Mi most nem a szlávok ősi elrendeződését látjuk, hanem azt, amit az avarok hoztak létre.

Az avar-szláv "együttélés" a történelemírásban közhely, a lovas avarok gyalogos és eltérő fegyverzetű szláv segédcsapatai ismeretesek. A baj az, hogy nem tudjuk, milyen szlávok voltak ők. A ma élők közül 4 jöhet szóba, plusz még a mára eltűntek.

Magyar embernek legtermészetesebb volna az ős-szlovákság. A szlovákok ezer évig együttéltek a magyarokkal, miért ne tudtak volna 200 évig az avarokkal is? De szóba jöhet a 3 "déli szláv" nép is. A szlovénok ugyan az utolsó 1000 évben kevés harciasságot mutattak, de a szerbek és a horvátok épp eleget.

De a déli szlávok csak annyiban tartoznak tárgyunkhoz, hogy lássuk: a mai szláv térképet a VII. században sokban Avaria és Bizánc formálta, közeli rokonok tehát igenis kerülhettek messzire. És a mellékelt durva és pontatlan térkép (az Irodalom után) mutatja Európát az avar állam összeomlásának előestéjén [23]: a sztyeppei népek szokásos módján a határoknál szövetséges/határőr népekkel. Bíborbanszületett Konstantin alapján ugyan sokan azt hiszik, az avaroknak a horvátok ellenfeleik voltak: de eredetileg szövetségesei. Részletek az 5. Függelékben: de idézek a horvát hivatalos hírügynökség egy internetes anyagából (http://www.dalmatia.net/croatia/history/chronology/_614_1990.htm), ami egy időrendi táblázat. Adriai Horvátország történetének első feljegyzett eseménye: "Az avarok, a szlávok (horvátok) segítségével, betörnek Dalmáciába, lerombolva Salona és Epidaurus városokat. Ez jelzi a horvát letelepülés kezdetét az Adria keleti partján.". Az esemény szerepel a Bíborbanszületettnél is, mint egy bizánci rablóhadjárat megtorlása. A (déli) horvát történelem avar-horvát együttműködéssel indul. Az északi (fehér) horvát-avar viszony emberi számítás szerint ugyancsak szövetséges lehetett; mindenesetre ennek ellenkezőjéről nincs adatunk.

A honfoglaló magyarság ugyanezt teszi majd: délen és északon jó kapcsolatokat alakít ki a horvátokkal. Aki nem hiszi, nézzen meg egy térképet a kalandozásokról; a kövekeztetést elmondom a 6. Függelékben. A magyar történészek sok év óta nagy élvezettel gyűjtik az éveket és városneveket: hol mit égettek fel, raboltak ki és prédáltak fel őseik. Biztosan nem hagytak ki semmit, amit ijedt szerzetesek összeírtak.

Amit megtanulhatunk: a kárpát-medencei államnak a X. században voltak szövetségesei északon (fehér horvátok? horvátok?), délen (horvátok), és északnyugaton (dalemincek). Utóbbiakról véletlenül fennmaradt egy jellemző adat. A térítő Merseburgi Thietmar szerint Géza fejedelem feleségét Beleknegininek hívják. Ez eléggé meglepő név magyar fejedelemasszonynak; de szlávul, különösen elbai szlávul, Fehér Úrasszonyt jelent, éppúgy, mint az általunk ismert Sarolta = Sarig oldu, Fehér Hölgy(menyét) (hugát Karoltnak hívták, Kara oldunak, Fekete Hölgymenyétnek). Thietmar szorbul tud, és Szép Hölgynek fordítja a Fehér Hölgyet; daleminc (esetleg obodrit) tolmácsa nem exotikus idegenként tekint a Kárpát-medencei Állam (Hungária? Géza még nem tud latinul. Uhorsko? Legfelljebb Ugorsko, a szlovák "h" ekkor még "g", de inkább Onogursko, Onugria, szlávul. De mi volt a magyar neve?) vezetőire. Volt szláv nevük, és ő ismerte.

De van-e jövő? A fehér horvátokat (vagy a viszljánokat, vagy ez egy) Meskó lengyel király (vagy Boleslav cseh herceg, Ottó császár hűbérese?) legyőzi 955-ben. A daleminceket a németek legyőzik nem sokkal 955. után. (Ez az augsburgi vereség igazi katasztrófája, nem szegény Lehel és Vérbulcsú vezérek, akik úgyis tiszteletlenek voltak az Árpád-házzal.) Az utolsó fehér horvát hercegi házat, a Szlavníkokat, mint már láttuk, a csehek 995-ben kiirtják. A déli horvátok megmaradnak, és, csodák csodája, 1102. és 1918. közt a Pacta Conventa értelmében perszonálúnióban élnek Hungáriával. A szerződés szerint a közös király hadjárataihoz 10 (tíz!) lovast kell adniuk, de ha Croatia és Hungária közös királya átviszi őket a Dráván, akkor már a hungarusok fizetik az eltartást. A korábbi szövetség még ezer évig működött.

Na és akkor északkeleten miért nem? Vagy: miért ne?

8. KONKLÚZIÓ?

Győrffy György Szent István születésének ezredéves évfordulójára összeállított nagy művének [10] 515. oldalán mintegy odavetve megjegyzi: "Az Árpádokkal szövetséges Fehér Horvátország 960. körüli megdöntése után jöhettek ide azok a galíciai "horvátok", akikből Abaúj megyében várjobbágyok [katonai réteg] lettek.". A helyzet magától értetődő. A Kárpát-medencei Állam (Hungária? Onoguria? Ugorsko?) északi szövetségeseit legyőzték. A szabad katonaréteg (egy része) menekül. Taksony onogur fejedelem (ezen belül talán magyar) nyílván menedéket ad, és az Augsburg után fenyegetővé vált környezetben feladatot is tud nekik adni. Ha Abaújban később katonáskodtak, nyílván volt erre szükség a Vereckei-hágó táján is, ahonnan viszont kevesebb oklevél maradt fenn. E betelepülők nyelve nyílván a "szlovák", "lengyel" és "óorosz" közé esett, vallásuk meghatározhatatlan, valószínűleg még pogány, de rövidesen ay egri püspök alá kerülnek, már amennyi befolyása az Egyháznak Isten háta mögötti helyeken állomásozó katonanépek közt van. A fehér horvátok magukat nem tekintik az "united Slovak people" tagjának, mivel ők horvátok; a magyarok sem kezelik őket tótnak, mivel fehér horvát határőrök. Nem csoda, hogy a szlovák etnogenézis Zempléntől keletre már nem folyik, de Eperjes körül sem mindenütt.

Ne feledjük: nemcsak arról van szó, hogy a menekülő szövetségesen segíteni illik. 955-től Hungariát német visszacsapás fenyegeti. A Krakkót elfoglaló Boleslav a német császár hűbérese. Olga kijevi nagyfejedelem 961-ben Ottó császártól (!) kér püspököt, aki gyorsan felszentelteti Adalbertet (a Slavníkot!). Nem egy átkaroló hadművelet ez? Ki a természetes választás a Vereckei-hágó védelmére, ha nem az Északkeleti Kárpátokkal túloldalról ismerős fehér horvát katonák?

A következő századokban azután sok minden történik, és 1330. körül megindul egy bevándorlás kívülről. Ennek azonban már nincs katonai jelentősége. A Kijevi Állam tatár hűbéres, központja a 2000 kilométerre lévő Moszkva, Kijev litván birtok, Halics a barátságos lengyel államé. Vereckén olyan vallású földműves jöhet át, amilyen akar, pappal, vagy anélkül. Ezek már hívhatják magukat rusz-innak, mert Halics a Kijevi Rusz része volt, amíg el nem jött Batu kán.

Amit itt elmondtam, az önellentmondásmentes; de még lehet, hogy nem igaz. Természettudósok megtanulják, hogy csak az nevezhető egyáltalán feltevésnek is, ami ellenőrizhető: igazolható vagy cáfolható. Nos:

Ha az elmondottak legalább nagyjából igazak, akkor a ruszin nyelv legalább nyugati tájszólásaiban kell hogy legyen nyugati szláv jelleg, nyelvészek számára is meggyőzően. Továbbá a ruszin néprajznak délkelet-lengyelországi régi hasonlóságokat kellene mutatnia a közös fehér horvát örökség miatt (lemkek?). Továbbá, ha eleget keresi valaki, oklevelek kellene felbukkanjanak Kárpátalja korai szláv lakosságáról; meg régészeti emlékek, amelyek dél-lengyel leletekhez hasonlítanak.

Ha viszont a feltevés nem igaz, akkor Kárpátaljának a tatárjárás előtt vagy üresnek, vagy masszívan görögkeletinek kell mutatkoznia, nemcsak koholt történelmek, hanem oklevelek és leletek szerint is; a mai ruszinságnak pedig emlékeznie kell első vezetőire, akik a tatár iga alól Ugorskoba vezették; mint ahogyan a magyarországi szerbek megőrizték Csernojevics Arzén ipeki pátriárka emlékét.

Mindaddig, míg valaki meg nem cáfolja, én elhiszem saját következtetéseimet. És ha igazak, akkor igaz e dolgozat címe is. Akkor ugyanis a mai ruszinság ősi magva, együtt a szlovákságéval, a Lajtavidék bajor-frank-"német" hienceivel és persze a királyt adó magyarsággal a közös haza, Hungária alapítója volt 1000. karácsonyán, amikor Vajk nagyfejedelemből király, Onoguriából pedig Hungária lett.

Thököly és Rákóczi népe mindenesetre az elmúlt évszázadokban a kárpát-medencei mozgalmakban vett részt.

*********

Ajánlom e tanulmányt kolléganőmnek, Martinás Katalinnak, aki a 29542. OTKA társadalomtudományi témában témavezetőm.

1. FÜGGELÉK: SZVATOPLUK KIRÁLY KERESZTÉNYSÉGRE TÉRITI HUNGÁRIÁT

A Hungarus melléknévnek a jelek szerint tükörfordítása az uhorsky: mindkettő levezethető az "onogur" nép nevéből. E bolgár (tehát r-) török nép élt a IX. században a Kárpát-medencében, és Käfer Istváné [22] az érdem, hogy felfigyelt Daniel Krmán szuperintendens 1708-as zsolnai kalendáriumára, ahol Svätopluk uhor királyként szerepel. (Sajnos Käfer e helyet magyar fordításban adja, amelyben a "mad'arsky" és "uhorsky" nem különböztethető meg [23].)

Viszont fennmaradt Német Lajos keleti frank király oklevele 860. május 8-áról. Ebben 20 telek földet adományzoz a mattseei kolostornak; az adomány egyik határa az "Uungariorum marcha" tehát kb. a Vangarok határföldje [24]. Nehéz lenne kétségbevonni, hogy a "vangar", "ugor" és "onogur" népneveknek közük van egymáshoz. Mattsee természetesen az Ennsen túl, nyugatra van (ober Enns = az Óperencián túl), nem messze Salzburgtól; e Vangarok határföldje maga nem a Kárpát-medence. Hogy milyen onogurok, mikor és miért éltek Mattsee közelében, az eldöntendő, de itt most érdektelen. 860-ban egyébként Álmos fejedelem népéről még nem is hallottak a frankok.

2. FÜGGELÉK: KIJEV, RUSZ ÉS RURIK

Mint 1982. óta ukrán párthatározatból tudjuk, Kijev alapítása 482. Ekkor csak alánok jöhetnek szóba; mint látjuk majd a 4. Függelékben, az ő 3 törzsük volt a szerb, horvát és ant. A 3 alapító testvér hagyományos neve Kyj, Scsek és Khoryv, egy friss ukrán forrás szerint (http://www.generation.net/~olehb/history/hm_part2.html) ők roxolánok, és az utolsó fejedelmei e dinasztiának Dir és Aszkold. Aszkold sírján egy görögkeleti templom épült, megtekinthető. A hagyományos dátum 881., a győztes Oleh, a rusz vezér, Rurik fejedelem leszármazottja.

Egyik tanulság az, hogy Khoryv neve mögött egyesek a horvátokat sejtik. Másik azonban az, hogy a honfoglalás idején a ruszok még csak 15 éve vannak Kijevben, mint hódítók, és nyílván nem értek még el Vereckéig. A szoros külső szájánál alighanem még fehér horvátok vannak.

3. FÜGGELÉK: KÜLÖNFÉLE SZLÁV IGÉK

A keleti szláv igék egyesszám első személyragja inkább -u, nyugatiaké inkább -m, bár ez csak tendencia. A szlovákban csak egyetlen u-végű Sgl. igealak van: "reku = mondom", állítólag "ruszinos". A csehben néha van, lengyelben pedig a Sgl. -u-ra nem végződhet, de orrhangú magánhangzóra igen. Másrészt óoroszban (definíció szerint a keleti szláv nyelvek közös őse) az -u általános, de az atematikus igék (összesen 5) Sgl-e szabályosan -m. Köztük van "имамъ” = "nekem van". A szóelei "и" hiánya Komlóskán (mam) akkor mindenesetre nyugati jellegnek látszik.

Látjuk viszont, hogy a "vagyok" még olyan közeli rokonok közt is nagyon különbözik, mint a lengyel és a szlovák. De ez általános indogermán jelenség.

4. FÜGGELÉK: HORVÁTOK, SZERBEK, SZARMATÁK...

A szarmaták 5 nagy csoportja (állítólag) görög átírásban kb. az Aorsi, Siraces, Iazyges, Roxolani és Alanus nevet viselte, utóbbiak 3 törzse pedig a Serboi, Choroates és Antae volt [25], [26]. Mármost az Aorsi és Siraces errefelé kevésbé ismerősek, de mind a jazigok, mind a roxolánok a római időkben megfordultak a Duna és az erdélyi hegyek közt, az alánok pedig Attila hadjárataiból ismerősek.

Maradva mármost az alánoknál, a Serboi és Choroates nevekben nem kell nagy fantázia a szerbeket és horvátokat látni, az antokat pedig a szovjet tudomány tartotta a keleti szlávok őseinek. Mivel a szarmaták eredetileg iráni nyelveket beszéltek, későbbi szláv nyelveikhez nyílván nyelvváltással jutottak; de ez nem kellett gyökeres legyen, mert a szláv csoport az irániak legközelebbi rokona.

5. FÜGGELÉK: KI SEGITETT SALONÁT KIRABOLNI?

A mai Horvátországban 3 féle avar hagyomány él. Az Internet tele van városok anyagaival, mindegyik egy történelmi bevezetővel kezdődik, és mond néhány mondatot a 600-as évekről. Középső Horvátországban közhely, hogy valamikor 630. körül legyőzték az avarokat, és utána mindenkivel szemben megvédték függetlenségüket. Északon, mint pl. Eszéken (Osijek) inkább azt említik, hogy az avarokkal együtt érkeztek. A tengerpart és a szigetek dalmát (tehát eredetileg nem szláv) városaiban viszont a hagyomány az "avar-szláv" hordák pusztítása.

A híres Bíborbanszületett Konstantin története egyszerű, világos, dicsőséges de lehetetlen [18]. Heraklius császár a Fehér Horvátországból érkező horvátokat letelepítette, vagy hagyta letelepedni a mai Horvátországban az avarok ellen, és elismerte őket, nyílván szövetségesnek. Csakhogy: merre jöttek Heraclius horvát szövetségesei? Krakkóból Dalmáciába az ember mehet a Kárpátok körül, az Alpokon át vagy "Budapesten" keresztül. Az elsőhöz Heraclius szövetségeseinek át kellett volna menniük Moldván, ami avar terület volt akkor. A másodikat bizánci császár nehezen tudja megszervezni. A harmadik meg az avar állam közepe.

Más a helyzet, ha a horvátokat az avarok telepítették délre, és Heraclius már új hazájukban lázította őket fel. És tényleg, kevés idegen feljegyzésből és hatalmas mennyiségű régészeti anyagból tudjuk, hogy l) az avar állam 626-ban megpróbálja Bizáncot elfoglalni, de visszaverik; 2) a vereség után belső viszályok kezdődnek; 3) 630. körül megbukik Baján kagán dinasztiája; és 4) 680-ig az avar állam gyenge.

Heraclius, a nagy hadvezér és nagy szervező, aki, úgy nézett ki egy pillanatig, megújítja a Kelet-Római Birodalmat (de végül óriási vereséget szenvedett az araboktól) a 630. körüli avar gyengeséget minden bizonnyal a szerbek, horvátok és más "déli" szlávok megnyerésére használta. Tudjuk, hogy utódja még Kis-Ázsiába is telepített szlávokat. De most, 2001-ben, azt is sejtjük, hogy a horvátok rövidesen elhagyhatták a bizánci szövetséget. Ha ugyanis a következő századokat a szerbekkel együtt töltik, akkor ma létezne az egységes délszláv nemzet.

Egyébként a horvátoknak tényleg volt valamilyen "nem-szláv" eredetmondájuk. Bíborbanszületett Konstantin megőrizte a Fehér Horvátországból népét az Adriához vezető hét (!) vezér nevét. Nos, majd 100 éve észrevették [27], [28], [29], hogy néhányat török nyelvekből lehet magyarázni. Természetesen egy görög írnok akárhogyan is kerékbe törhetett számára értelmetlen szavakat. Mégis, Kloukas éppen lehet Külük is, "híres", Lobelos meg Alpel, "hős". Meggyőzőbb a két "nővér", Tuga és Buga. Törökül ezek férfiak: "erdő" és "bika".

6. FÜGGELÉK: A KALANDOZÁSOKRÓL

Vannak hadjáratok Délre, a Bizánci Birodalomba. Vannak Délnyugatra, Itáliába. 937-ben egy hadjárat eléri az Atlanti-Óceánt Frankföldön. 924-ben egy sereg Spanyolorszáágban is jár, és mór területen is átvonul. Északnyugat felé legtávolabbra Brémába jut el egy sereg, 915-ben.

Ezek után az az érdekes, hová nem járnak a kalandozó magyarok. Nem mennek Keletre: na ja, ott a besenyők vannak, ugyanolyan lovasok. Kalandozni földművelők ellen érdemes. Nem megy hadjárat obodrit és daleminc vidékekre, az Elbáig. Az elbai szlávok szövetségesek; sokszor ők hívják a magyarokat a szászok ellen.

Jó; az ember nem pusztítja saját szövetségesét. És még hová nem ment kalandozó sereg: Horvátországba, és északra, a fehér horvátok felé. Ezek is szövetségesnek látszanak.

1. ábra: Európa régiói 795-ben. A ferde vonalazás mutatja a lovasnomádokat (avarok, bulgárok, kazárok) illetve ezek szövetségeseit (fehér horvátok, horvátok, bulgár-szlávok).

IRODALOM

[1] Richard Marsina: Ethnogenesis of Slovaks. Human Affairs 7, 15 (1997)

[2] Lizanec Petro: A jövevényszavak etimologizálásának elvei. In Nyelvtudományi Értekezések 89, 200 (1976)

[3] Baleczky Emil: Szöveggyűjtemény az orosz nyelv történetének tanulmányozásához, Tankönyvkiadó, 1972, 70. old.

[4] Малый атлас СССР. Москва, 1975.

[5] Atlas zur Geschichte, VEB Hermann Haack, Gotha/Leipzig, 1981.

[6] Történelmi Atlasz. Kartográfiai, Budapest, 1979.

[7] Történelmi Atlasz. Kartográfiai, Budapest, 1983.

[8] Történelmi Atlasz. Cartographia Kft., Budapest, 1994.

[9] Történelmi Világatlasz. Kartográfiai, Budapest, 1991.

[10] Győrffy György: István király és műve. Gondolat, Budapest, 1977.

[11] Alois Sosík és Vojtech Vrabec: Történelem 7., Slovenské Pedagogické Nakladelástvo, Bratislava, 1962.

[12] Borbély I. és Lukács B.: Acustica 68, 52 (1989)

[13] Rot Alexander: A magyar-keletiszláv nyelvi kölcsönhatás ... Nyelvtudományi Értekezések 58, 281 (1967)

[14] Baleczky Emil: Szöveggyűjtemény az orosz nyelv történetének tanulmányozásához, Tankönyvkiadó, 1972, 111. old.

[15] Udvardi István: Fejezetek Komlóska község XVIII. századi történetéből. In Vasvári Pál Társaság Füzetei 9, 323. old., 1992., Bessenyei György Kiadó, Nyíregyháza

[16] A. F. Majewicz és T. Wicherkiewicz: Minority Rights Abuse in Communist Poland and Inherited issues. Acta Slavica Iaponica 16, 54 (1998)

[17] Baleczky Emil és Hollós Attila: Ószláv nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978.

[18] Constantine Porphyrogenitus: De Administrando Imperio, ed. Gy. Moravcsik, Dumbarton Oaks Publ. Co., Baltimore, 1967

[19] US Senate Reports on the Immigration Commission. Dictionary of Races or Peoples. Washington DC, 1911

[20] Ivica Sumić: U potrazi za "Hrvatskom Atlantidom". Stecak, Sarajevo, No. 64, 1999

[21] István Bóna: The Dawn of the Dark Ages. Corvina, Budapest, 1976

[22] Käfer István: A miénk és az övék. Magvető, 1991. 2. fejezet

[23] M. Banai és B. Lukács: Attempts of closing up by long range regulators in the Carpathian Basin. In: Technological Gap and Intellectual Background, ed. J. Kovács, Dartmouth, Aldershot, 1995, p. 323

[24] Monumentae Germ. Hist. Diplomatorium regum Germaniae ex stirpe Karolinum I. (ed. Kher P.), Berolini, 1934., p. 145

[25] Sz. Bérczi és L. Szabó: The "Schedule" of Peoples between I. c. BC and X. c. AD in the Eurasian Steppe. In: Carpathian Basin: Steps of Evolution, eds. B. Lukács et al., KFKI-1993-21 p. 72

[26] T. Sulimirsky: The Sarmatians. Thames and Hudson, London, 1975

[27] J. Marquart: Osteruropäische und Ostasiatische Streifzüge. Leipzig, 1903.

[28] J. J. Mikkola: Avarica. Archiv für Slav. Philologie X., 1927.

[29] Rásonyi L.: Hidak a Dunán. Magvető, Budapest, 1981.