A genfi CERN-ben működő Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) áprilisban az eddigieknél is nagyobb energián folytatta tavalyi sikeres működését.
index.hu, 2010. július 8., csütörtök 14:32
Év elején magyar fizikusok közreműködésével készült el egy tanulmány, ami a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az LHC-ben rekord energiaszintű, 2,36 teraelektronvoltos ütközéseket írta le. Most az újabb, 7 teraelektronvoltos rekord ütközéseiről jelent meg egy tanulmány, amelynek a magyarok szintén szerzői.
MTA hírek, 2010.06.07.
Lehetséges, hogy csak újfajta fizikai jelenségek bevezetésével lehet majd modellezni azokat a kísérleti eredményeket, amelyeket a Nagy Hadronütköztetőnél (LHC) dolgozó három magyar és egy tajvani kutató, Yen-Jie Lee ért el. Az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa Siklér Ferenc, valamint az ELTE kutatói Veres Gábor és Krajczár Krisztián a rangos Physical Review Letters folyóiratban megjelenő tanulmányukban számolnak be méréseikről.
MTA Hírek, 2010.06.10
Magyarország élen jár a háromdimenziós megjelenítéshez használt grafikus vezérlőkártyák tudományos célú felhasználásában, a költséghatékony módszer lehetőségeiről a közelmúltban tartottak ismeretterjesztő konferenciát az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében. A komputeres játékok egyre növekvő számításigényét kiszolgáló kártyák akár a különleges struktúrájú ipari ötvözetek megtervezésében is a tudósok segítségére lehetnek.
Serious toys - GPU Day 2010
These days research fields with the demand of huge numerical calculation
capacity focus on programming of Graphical Processing Units (GPU) - well
known from toy industry and games on personal computers.
The enhanced interest on the GPUs is based on their computational capacity
increase, which is faster than the well known Moore's Law - valid for the
ordinary CPU's capacity. In parallel, general purpose graphical languages
Játékos komolyság: GPU nap 2010
A játékkonzolokból, nagy teljesítményű asztali számítógépekből jól ismert
grafikus processzorok (GPU, Graphical Processing Unit) programozása az
utóbbi néhány évben igen népszerűvé vált azokon a tudományterületeken,
ahol hatalmas számítási erőforrásokra van szükség. Ilyenek például a
IT Business, 2010.05.26.
Wifit építeni többnyire nem nagy ördöngösség. No de méteres vasbetonfalak között, amelyeket azért építettek, hogy mindenféle sugárzást megfogjanak? Van, akinek ott is sikerült, mégpedig saját erőből, a legújabb wireless technológiával.
SIMONYI-Day
October 19. 2009..
KFKI Research Institute for Particle and Nuclear Physics
origo, 2010. 03. 30., 14:48
2010. március 30-án 13 órakor létrehozták a világ legnagyobb energiájú ütközéseit a világ legnagyobb részecskegyorsítójában. A CERN nagy hadronütköztetője rosszul kezdett reggel, de aztán fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyitotta az utat egy új fizika előtt. Hónapokon belül többet tudhatunk majd a Világmindenségről és mindenről.