Felhívás a BME Természettudományi Karán a Fizikai Tudományok Doktori Iskola keretében a 2012/2013 tanévben meghirdetendő témajavaslatok beküldésére.
MTA hírei, 2011. december 17.
Mintegy 3,7 millió eurós támogatással az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet vezette konzorcium dolgozza ki az ITER fúziós reaktor egyes diagnosztikai szolgáltatásait.
A magyarországi fúziós kutatásokat az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet irányításával a Magyar Euratom Fúziós Szövetség (MEFSZ) koordinálja, amelynek négy akadémiai kutatóintézet mellett két egyetem is tagja. Tízéves fennállása alatt a szövetség számos fúziós projektben vett részt. Bebizonyította, hogy a fúziós kutatásokban hazánk tudományos és műszaki-technikai bázisa mind szaktudását, mind kompetenciáját tekintve összeurópai szinten is versenyképes.
MTA Sajtószemle, 2012. 01.02.
"A magyar konzorcium most elnyerte az ITER Tokamak Services for Diagnostics témájában kiírt partnerségi keretmegállapodást, amely a MEFSZ eddigi legnagyobb sikerének tekinthető. A megállapodás értelmében a konzorcium a következő négy évben mintegy 900 ezer euró éves támogatást kap a konzorcium."
Csók István: Züzü Karácsonya
Áldott Karácsonyt, boldog új évet és jó egészséget kívánok az intézet minden munkatársának.
Szőkefalvi-Nagy Zoltán
A Nature 2011. december 12-i számában beszámol a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit érintő átszervezésről. Példaként említi a lézerek és a részecskefizikai kutatások lehetséges szinergiáját, utalva ezzel a létrejövő Wigner Fizikai Kutatóközpontra.
2011. december 13-án délután a CERN Nagy Hadronütköztetőjénél működő ATLAS és CMS együttműködés vezetői közös szemináriumon számoltak be a Higgs-vadászat legújabb fejleményeiről.
Inforadio.hu, 2011. november 24.
Jövőre nagyobb költségvetési támogatásra számíthat a magyar tudományos élet, illetve a Magyar Tudományos Akadémia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pálinkás József. Az MTA elnöke szerint három kiemelt terület van: az Országos Kutatási Alapprogram, a kutatási infrastruktúrák fejlesztése és a legjobb kutatók hazahozatala, vagy Magyarországon tartása.
Meghallgatható: 1.rész, 2.rész
Kedves RMKI munkatársak!
2011. október 12-én szerdán ünnepélyes keretek között, a koreai kormány delegációjának jelenlétében kerül felavatásra a Koreai-Magyar Közös Plazmafizikai Laboratórium a 3. épületben. Ennek keretében a közös laboratórium tábláját reggel együtt avatja fel a koreai és a magyar küldöttség.