Magyar tudósok az USA-ban: tegnap, ma, holnap

 A New York-i magyar főkonzulátus és a New York-i Magyar Tudományos Társaság (NYHSS) közös szervezésében 2011. április 25-én magyar tudományos konferencia megrendezésére került sor a Columbia Egyetem Kelet-Közép Európa Intézetében. A rendezvény – melynek védnöke Oláh György Nobel-díjas vegyész volt - Dán Károly nagykövet és John Micgiel, a Kelet-Közép Európa Intézet igazgatójának támogatása mellett, Trombitás Zsófia konzul és Bergou János professzor, a NYHSS elnökének szervezésével jött létre.
 
„A magyar tudósok nagyszerű eredményei jól példázzák, hogy a két világ, Európa és az Egyesült Államok legjobb tulajdonságai miként keveredhetnek, egyben egyesülhetnek, civilizációnkat erősebbé, világunkat biztonságosabbá téve.” – írta Dán Károly köszöntőjében.
 
 
 
A magyar főkonzulátus a New York-i Magyar Tudományos Konferencia ügyének több világhírű magyar származású tudóst nyert meg: többek között Lax Péter Ábel-díjas matematikust, Barabási Albert-László fizikust, a komplex hálózatok új tudományának világhírű felfedezőjét, Buzsáki György idegtudóst, az Agy-díj egyik idei díjazottját, és Záborszky László neurobiológust, az MTA külső tagját. A Konferencia első részében előadást hallhattunk a magyar kreativitásról Pók Attilától, Teller Edéről Hargittai István akadémikustól, majd Szent-Györgyi Albertre emlékezett Lajtha Ábel, az MTA külső tagja. A Konferencián a fiatalabb korosztályt Márka Szabolcs fizikus, a Bill Gates alapítvány 1 millió dolláros kutatói díját elnyerő gravitációkutató, Haiman Zoltán asztrofizikus, a New York-i Tudományos Akadémia Blavatnik-díjának egyik díjazottja, valamint Lévai Péter nagyenergiás magfizikus, akadémikus, a Columbia Egyetem vendégkutatója képviselte.
 
Oláh György sajnos nem tudott személyesen részt venni a konferencián, de levélben köszöntötte tudós kollégáit és a New York-i Magyar Tudományos Társaságot. A világhírű magyar kémikusokat a konferencián a kutatói szabadságon az Egyesült Államokban tartózkodó Hargittai István akadémikus, a molekulaszerkezet nemzetközi hírű kutatója képviselte. A kémia legújabb eredményeinek ismertetése azért is különösen jelentős, mert a 2011-es esztendő az ENSZ határozata alapján a kémia nemzetközi éve. Lovász László világhírű matematikus professzor, annak ellenére, hogy a kiutazást nem vállalta, gratulált a New York-i Magyar Tudományos Társaság létrejöttéhez és a konferencia megszervezéséhez.
A tanácskozás jó alkalom a magyar tudomány, kutatás és innováció elmúlt évtizedekben elért eredményeinek bemutatására a világ egyik meghatározó egyetemi központjában.
„Ez év első felében Magyarország az Európai Unió elnöke, és vezető szerepünkkel élve azon munkálkodunk, hogy elődeink sikeres tevékenységét folytatva tovább egyszerűsítsük a kutatás, fejlesztés, innováció területén zajló projektek végrehajtását. Véleményünk szerint ez az egyik kulcspontja az Európai Unió versenyképességének növelésének.” – fogalmazta meg köszöntő levelében Dán Károly nagykövet.
 
A konferencia alkalmából megjelentetett kiadvány - Tardos Zoltán grafikusművész alkotása - bemutatja az előadókat és azon tevékenységüket, amellyel az európai és USA-beli kutatások közötti jól működő kapcsolatok további erősítésén fáradoznak.